2015. február 15., vasárnap

Második fejezet - Az Alietna



Ahoi!            Igen megérkezett az ÚJ második fejezet, ami még valószínűleg folytatva lesz. Igaz, még nem teljes, de meg akartam veletek osztani. Jó olvasást!



Egy hatalmas űrhajón ültem, az emberi szobáról mintázott fülke bőrfedésű kanapéján, úton egy idegen bolygóra, rengeteg ismeretlen társaságában. Megint sikerült valami hülyeséget csinálnom...
 - A követ mikor érkezik vissza? - kérdeztem félénken az egyetlen társaságomat, az egyik lényt.
Valószínűleg nem ismerte az emberi nyelvet, mert csak egy morgással felelt.
Ha jobban megnézem, ugyan olyan, mint amit megöltem. A feje, a háta, és még a ruhája is hasonló.
Az ajtó hirtelen megrezzent, mire Gergely lépett be rajta vidáman, mintha mi sem történt volna.
 - Mégis hol voltál? - vontam kérdőre.
 - Hogy hol? - fogott körbe. - Egy rohadt nagy űrhajón vagyunk. Azt ne mond, hogy téged nem érdekel!
Felhúztam a vállam, majd elfordultam. Nem láthatja, hogy mosolygok.
Egy átlagos lány félt, vagy undorodott volna a helyzettől, hiszen egymásra akartak uszítani minket. Én ezzel szemben titokban örültem a dolognak. Ő. Senki másra nem vágytam volna. Titkon örültem is, hogy egy fényévekkel távolibb bolygóra száműztek, vele. Mindenki erre vágyik nem?
Olyan gyerekes vagyok...
 - Találkoztál a követtel? - fordultam vissza. - Ő nem tud beszélni - mutattam a kísérőmre.
 - Az enyém se - válaszolta még mindig derűsen.
Kibámultam az aprócska ablakon, ami körübelül egy méter vastag lehetett. Bizonyára a nyomás miatt kellet, de így is ki lehetett látni rajta. Elsuhantunk a Föld mellet, mintha az egy apró hegy lenne, egy hatalmas gleccseren. Az ismeretlenek számára olyan jelentéktelen volt a bolygónk, hogy a lehető leggyorsabban igyekezték elhagyni. Rajtunk kívül még tizenegy űrhajó repült velünk párhuzamosan. Az ég immár nem zöld, hanem korom fekete volt, és csak a nap, vagy a néhol felbukkanó csillagok világították meg.
Valószínűleg fel sem tudtam fogni, hogy a végtelen űr kellős közepén repültem, egy ismeretlen bolygóra, csak egy ember társaságában.
Vajon mi lehet  otthon? Máris elfelejtettek?
***
 Apa idegesen csapta le a telefont, majd rögtön kilépett a búskomor irodájából, mire a nagyteremben mindenki a nagyképernyős tévére szegezte tekintetét. A takarítók, és a kormányzók közösen figyelték, ahogy az ismeretlen tudósító Magyarország füstölő építményeiről beszél.
 - A felsőbb instrukciók szerint nyugodtan kell tovább élnünk az életünket, az idegenek látogatásának tudatában. A hatóságok igyekeznek minél többet megtudni a szövetséges életformákról, míg Szerecsen Vilma felkutatja az Alietnát, az idegen lények bolygóját. Még nem tudtuk a követünkkel felvenni a kapcsolatot, de ez remélhetőleg hamar meg fog történni. A napokban teljes tanulmányt is kap a föld összes polgára a szövetségeseinkről, majd a későbbiekben várhatólag szak orvosokat is küldhetünk, vagy fogadhatunk. Egyenlőre ennyit tudhatunk, hamarosan friss fejleményekkel jelentkezünk! - hadarta a hölgy, aki először nyilatkozott a történtekről.
A híres Szerecsen Gábor remegő, ökölbe szorított kezekkel sétált át a folyosón, ahol futva ölelte át feleségét.
 - Siettem, ahogy tudtam. - ugrott férjéhez Anya, és szorosan átölelte.
 - Nyugodj meg! Már beszéltem vele.
 - És mégis mi folyik itt? Nem neki kellet volna!
 - Tudom, de valószínűleg azok a... - suttogta halkan tovább - a lények túl pontosak.
 - Értem, de ugye nem lesz semmi baj?
 - Okosabb a mi lányunk annál, mellesleg jó kezekben van. - simította meg a nő haját, majd lassan megcsókolta. Erre a pár pillanatra mindketten biztonságban érezték magukat, még ha tudták is, ha elengedik egymás kezét, egy szörnyű világba kell tovább lépniük.
***

Az ajtó mögött hirtelen egy szokatlan dobogás hallatszott, majd a követ belépett. Elindultam felé, de ő Gergelyhez hajolt, és valami bizalmasat susmogott.
 - Itt még nem beszélhetünk. Nem elég biztonságos...
 - Értettem - válaszolta komolyan a katona.
Én már meg sem próbáltam megérteni, hogy mi is volt ez, mikor az idegen felém fordult.
 - Kedves kiválasztott! - emelte fel a kezeit. - Íme  szerény kis hajóink, amikből csupán tizenkettő készült, mert emberre lettek szabva. Most pedig rendelkezésetekre állok, kérdezzetek akármit, a fajunkról, a történelmünkről, vagy a bolygónkról.
 - Mi az amiről tudnunk kell? - kérdeztem leverten. Kezdtem felfogni, hogy a megmaradt kis időmet, itt fogom tölteni, egy számomra teljesen ismeretlen helyen, egy olyan férfi társaságában, akit valószínűleg meg sem kaphatok, annak ellenére, hogy én vagyok az egyetlen ember a közelében.
Ilyen az én szerencsém.
 - Igazából a felépítésünk majdnem ugyan olyan, mint a tiétek, csupán a mi szervezetünk sokkal több zöld színt tartalmaz. 
 - Várjunk! - vágott közbe Gergő - Ezek szerint egy ember párosodhat egy Alietnaival? - nevetett fel gúnyosan.
 - Egyértelmű példa még nem volt rá, de igen.
 - Ez olyan, mintha egy indiai és egy európai ember tenné - pontosítottam.
 - Így van - bólogatott a követ. - Egyébként az én nevem Alíta Hyríja.
 - Nektek is két nevetek van?
 - Igen. Egy a saját személyes nevünk, a másik pedig a telepünk helye, ahonnan származunk. Én Alítában születtem.
 - És azon a klónon, akit megöltünk, miért voltak kinövések? - vágott közbe komoly arccal a katona.
 - A klónok ugyebár egy Alietnai közkatonáról lettek másolva, akinek a teste nem bírta a folyamatot. Egyébként a bolygónk összes gaítájának* szép bőre van, akár csak nekem. ( *Az Alietna bolygó élőlényei )
Most, hogy jobban megnézem, nagyon szép. Bizonyára nő lehet, hiszen sokkal törékenyebb, mint a klónok.
Az út alatt Hyríja sokat mesélt a népéről. Többek között gyümölcsféléket esznek, mert a bolygójukon minden állat kihalt, ezért a fehérjeszintjük nagyon alacsony, így a fizikai edzettségről letettek. Ennek fejében az elméleti tudásukat hatalmasra fejlesztették. A követ beavatott minket a klónozás felületes mechanikájába, és a többi újdonságba. Persze a földön is vannak hatalmas űrhajók, de nincs elég nyersanyagunk, ezzel szemben az alietnaiak bővelkednek az ércekben.
A hajó egyszer csak lassítani kezdett, és én rögtön az ablakhoz rohantam.
 - Innen már lehet látni?
 - Igen! - lehelte rám a hátam mögül Gergő, ugyanis észrevétlenül hozzám lopózott. Ennek fényében esélyem sem volt jól megnézni a bolygót, hiszen levegőt is alig bírtam venni.
Folyton elvonod a figyelmem! - ordítottam volna rá, de szokásomhoz híven nyuszi voltam.
Ahogy közelebb értünk a felszínhez látni lehetett a szférát, ami a föld fölött lebegett. Alig volt fény, hiszen a nap messze volt, és az eget egy lilás, sötét szín festette be.
 - Nálunk nincs éjjel, vagy nappal mindig ekkorák a fény viszonyok - kezdett bele a követ. - A bolygónk  belső energiájából nyerjük a hőt, ami a lyukacsos felület mentén elérhető, ezért a városainkat a szakadékok közelébe építettük, ahonnan meleg szabadul fel, azonban a beleömlő tenger gőzként száll fel. Így akárcsak a Földön, itt is körforgásban van a víz. Az Alietna azonban kisebb, mint a föld, ezért a gravitáció vele arányosan apróbb, ezért ti könnyebbnek fogjátok érezni magatokat.
 Amikor leszálltunk, már látni is lehetett a hatalmas víztömeget, ami egy hatalmas szakadékba zuhant.
A tátongó lyuk felett egy út ment keresztül, de a végét a hatalmas füst miatt már nem lehetett látni.
Egy olyan álomba csöppentem, ahonnan nagyon nehéz lesz kimásznom...
Ez a hely olyan varázslatos. Tudtam, hogy nem vagyok olyan, mint mindenki más, de álmomban sem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni. Egy bolygón, ami sötét, de mégis fényes. Miatta. Minden csak is az ő hibája. Ő az egyetlen, aki miatt mégis szépnek tudom látni ezt a helyet. De mégis, az egyetlen oltalmam annyi, hogy a közelemben van, semmi több. A siralmas az, nekem ennyi is bőven elég.
Mire a hajó teljesen leállt mindkettőnkre egy mellényt aggattak, ami a földön tartott minket, és így kellet végigsétálnunk a hangáron, ahonnan egy lebegő híd vezetett, a fő épületig. Egy magas háromszög alakú torony volt, matt ezüst fedéssel.
 - Kérlek kövessetek! - parancsolt ránk a követ.
Tátott szájjal lépkedtem végig bizonytalanul a függőhídon, ami az eget szelte át.  Alig láttam valamit a tájból, hiszen sötét volt, de a barnás égbolt alatt halvány fények díszelegtek. Az egyforma épületek tíz kilométeres távolságban álltak egymás mellet, a hasadék körül, mellettük pedig valamiféle sárgás növény nőtt.
 - Hamarosan beérünk a folyosóra, ahol a testőrség tagjai fognak tovább kísérni titeket. - mondta a Hyríja, majd hamarosan három klón kíséretében elhagyott minket. Két közkatona mellett értünk be a csarnokba, amit vasfedésű fal, és kék, érdes szőnyeg szerű talaj vett körbe.
Ahogy beléptünk egy ajtón egy tucat testőrt pillantottam meg.
A lélegzetem is elállt tőlük. Feszesen álltak, bármiféle komolyabb páncél nélkül, mégis rettenthetetlennek látszottak, akármilyen fegyverrel szemben. A bőrük türkizes zöld, a szemük pedig fekete volt. Közelebb érve pedig azt is észrevehettem, hogy a hasukon, és a kezükön hatalmas izmok díszelegtek.
Micsoda felépítés... Hihetetlenül néznek ki. Mintha csak egy testépítő embert látnék, zöld bőrrel.
Ámultan mentem oda hozzájuk, mire az egyik előre lépett, én pedig majdnem hátra estem.
 - Köszöntünk az Alietra fővárosában Hadasínban,* Míferis human! - mondta kemény hangon. - A nevem Víeron Hadasín, és én vagyok a parancsnoka a testőreidnek. (*A bolygó fővárosa)
 - Mi? - próbáltam megérteni a sok Aleitnai szót.
 - Ők a testőreid - kiabált hátulról a követ, miközben futva jött felénk. - Víeron kérlek magyarázd el neki! - harsogta, majd Gergelyhez rohant.
 - Most már beszélhetünk? - érdeklődött a férfi.
 - Igen, gyere gyorsan, a vezetőnk már konzultálni akar veled! Már nagyon vártunk! - ragadta meg a követ a katona vállát, és húzni kezdte.
 - Hé! Mi van? - kiáltottam fel rájuk förmedve. - Te tudtad! - indultam meg haragosan Gergő felé.
 - Nyugodj meg! - védekezett.
Az alkaromat a nyakához szorítottam, majd a falhoz nyomtam.
A testőrük megindultak, de Hyríja intett nekik.
 - Az emberek dolgába nincs jogunk bele avatkozni.
Én erre csak erősebben nyomtam, de ő nem tett semmit.
 - Hazudtál! Átvertél! Mit gondolsz? Ez volt életem álma, hogy egy idegen bolygóra jöjjek kirándulni? BECSAPTATOK!
 - Miért nem tudod megtiszteltetésnek venni?
 - Megőrültél? - üvöltöttem rá, majd egy erőset löktem, és ott hagytam. - Kérlek kísérjetek a lakhelyemre kedves testőreim! - fordultam ingerülten a katonák felé, majd a társaságukban elsétáltam.
Most voltam először ilyen közel hozzá, de nem tudtam figyelni. Hogy csaphatott be? Nem mintha nem sejtettem volna. Éreztem, hogy valami nincs rendben vele, ez az egész túl zavaros volt. Mellesleg az egyetlen, aki elmondaná a történések célját, az így is ő... Ajj...
 - Ha jól sejtem, te vagy Víeron, ugye?
 - Igen. - nézett a szemembe az Alietnai, majd elkapta a tekintetét.
 - Mit jelent, a Miferis human? - kérdeztem, mikor már kezdtem lenyugodni.
 - Emberek hírnöke - bámult rám ismét.
A folyosók, amiken keresztül sétáltunk mind ugyanolyanok voltak, és egy körkörös ívet írtak le, így  nem lehetett rajtuk kiigazodni. A rajtam lévő nehezék miatt ugyan alig éreztem, hogy könnyebb vagyok, viszont a hőmérséklet egész alacsony volt. Valószínűleg azért, mert a bolygó fővárosa nagyságától fogva nem volt elég közel a hasadékhoz, ahonnan szivárgott a meleg levegő.
Bár a hosszú utazás után kellemes volt a séta, a parancsnok társasága cseppet furcsa volt, nem is beszélve a félelemtől, ami minden forduló mögött megbújt.
 - Minden gaíta beszéli a nyelvem? - fordultam felé.
 - Mivel már egy éve elemeztük a népedet volt időnk, hogy a befolyásos Alietnaiak megtanulhassák a földi beszédet, de csak a páran beszéljük a te országod nyelvét.
 - A ti agyatok sokkal fejlettebb, mint a miénk ezért nem jelenthet nagy kihívást.
 - Ami azt illeti nem... - nevette el magát.
 - Hé!? Ezzel most arra célzol, hogy unintelligensek vagyunk? - vigyorogtam, mire csak jobban vihogni kezdett.
 - Lehet, hogy okosabbak vagyunk, viszont a ti nyelvetek és kultúrátok sokkal szebb, mint a miénk. Például, mi nem tudjuk megkülönböztetni a magázást és a tegezést.
 - Érdekes. Mi meg nem tudunk klónozni.
Most, hogy a közelemben van már nem is félek annyira. Persze bármikor előugorhat egy klón, és lelőhet, de legalább annyiban biztos lehetek, hogy akkor a szövetségnek vége, és az emberek talán megbosszulnak. Kivéve Gergő... Sejtem, hogy mi történik a háttérben, de inkább nem akarok tudni róla. Abban a hitben akarok élni, hogy itt megtisztelt vendég vagyok, nem túsz.
 - Ez lenne a nagy terem. Innen indulnak közlekedési eszközök, amit a tornyok közt ingáznak. - mutatott a csarnokra Víeron.
A tér nem különbözött annyira egy földi repülőtértől, de mégis zöld bőrű emberek járták be. A padló valamiféle műanyag lehetett, míg a falakat itt is matt fém borította. Méterenként nyúltak az égbe az oszlopok, és a liftek, amik rettentő gyorsan cikáztak.
Előre léptem, és kinéztem a jobb oldalon fekvő vastag üvegfalon. Itt is pazar látvány fogadott, ahogy gondoltam.  Igaz ismeretlen lények vettek körül, de varázslatosan éreztem magam, ebben a világban.
Ezek után Víeron parancsot adott a testőrségnek, hogy csak távolról kövessenek, mert itt már nem lehetek semmiféle veszélyben. Azt is elmagyarázta, hogy a bolygójukon van egy két lázadó, akik a Föld-Alietna szövetségért nem rajonganak különösebben, ezért rendeltek mellém tizenkét harcost. Azért ennyit, mert az emberekhez vivő űrhajóból is ennyi volt.
Miután felértünk a lakosztályomba Víeron az ajtó előtt megállt és becsukta.
 - Miért nem jöhetsz be? - kérdeztem a vékonyka fémen keresztül.
 - Mert tilos, csak vészhelyzet esetén lehet. Tudod nekünk testőröknek komoly szabályaink vannak.
 - Jó, jó! - dünnyögtem, majd szemügyre vettem a lakást.
Ez az a hely, ahol az életemet fogom élni. Örökké.
Emberi bútorokkal rendezték be a hálószobát, ami egy hatalmas üvegfal előtt állt. A kevéske fény, ami beszűrődött rajta alig ért valamit. A földön vörös szőnyeg volt, és néhány függöny is lógott a falon.
Egész otthonos. 
Miután átkémleltem a szobát újra az ajtóhoz surrantam.
 - Víeron! Egyedül vagy? - suttogtam.
 - Igen, de... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, sebesen kinyitottam az ajtót és behúztam. Hátra esett, és én lehajolva hozzá a szájára tapasztottam az ujjam.
 - Pssszt! - sziszegtem. Ezt a módszert Gergelytől tanultam, aki valószínűleg éppen az árulását tervezgette.
 - Már mondtam! Tilos bejönnöm! - nézett rám haragosan, majd elkapta a fejét, és az ajtó felé indult.
 - Ne! Kérlek! Ezek most egy ember szabályai, vagyis bejöhetsz!
Meghátrált, majd vissza fordult, leülve mellém morcosan.
 - Nem nézhetsz a szemembe igaz?
Hümmögött egyet, majd a szememre emelte a tekintetét.
 - Nem. Tudod nálunk nagyon sok megkötés van a két nem között. Egy férfi nem nézhet soha egy nő szemébe, csak ha már összeköttettek, és ha az megtörtént már csak az ő szemébe nézhet. Ilyen egyszerű. Bár a ti népetek is hasonlóan él nem?
 - Nálunk nem ennyire komolyak a szabályok. Viszont ha egy gyermek házasságon kívül születik, azt általában megölik. A mi világunkban rengeteg a halál... Telis-tele van vele. Gyerekek, idősek, a vezetőinknek ez édes mindegy. Ha csak egy ponttal is az átlag alatt teljesítesz, már is halott vagy. Nincs kegyelem. Minden üvegfalon, vagy ablakon átlátnak, és állandóan figyelnek. Egy rossz válasz, egy helytelen eredmény, és búcsút mondhatsz az életednek. Mindenki retteg, és alig mer bármit is tenni. A hatalommal bírók úgy rendelkeznek az emberek életén, mint egy Isten, pedig nem adott nekik senki jogot rá. Csak mi. Hagyjuk, hogy a hatalom a kezükben legyen, pedig sokkal többen vagyunk...  A Földön csak akkor élsz, ha már meghaltál.
***










6 megjegyzés:

  1. Igaz, már előbb is volt lehetőségem elolvasni ezt a fejezetet, de itt is szeretném elmondani a véleményemet. Imádtam, ez a rész sokkal jobban sikerült, mint elődje! Izgalmas, és misztikus. Komolyan mondom, a földönkívüliekre számítottam a legkevésbé. Komolyan csak belekezdtem, hogy igen, igen a palival beszél, aztán egy új találmány és így ... kuhdaskjhadshasd mi? Forradalom, vagy mi? Igen, szóval meglepett, hogy ufók... A karakterek jól kivannak dolgozva, csak annyi a kikötésem, hogy egy kicsit a végére Gergely eléggé elcsendesedett. Mindenesetre imádtam! :D Hamar küld a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett, remélem hamar jön a következő rész :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nemrég kezdtem el olvasni a blogod, és most értem el a második rész végére. Általában hagyok kommentet az olyan blogoknál, amik nagyon tetszenek, de mivel nem sűrűn fordul elő, hogy ennyire izgalmas és jó blogot találjak, nem sokszor szoktam nyomot hagyni. De a Te történeted határozottan megfogott. Már régóta kerestem Sci-Fi blogot, mert nagyon közel áll hozzám ez a műfaj, és egy lány ajánlotta nekem ezt a facebookos blogos csoportban, hogy ez az egyetlen, és nagyon jó Sci-fi blog, amit ismer. Szóval kíváncsian olvastam el egyszerre az eddig megjelent részeket, és na. Nagyon megszerettem a történetet. Ötletes, jól kidolgozott, ügyesen felépített. Mondjuk az kicsit furcsa, hogy Magyarország világvezető nagyhatalommá válik a jövőben, elég lehetetlennek tűnik a mostani helyzetet tekintve, de ez mellékes. Összességében zseniális a blog, és pont. :D Sok sikert, várom a következő részt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Atya ég! Nagyon nagyon köszönöm! Sosem gondoltam volna, hogy híres blogosoktól is kapok dicséretet! Én már ezer éve olvasom a személyes blogod, és imádom. Tényleg nagyon szépen köszönöm a kommentet! Igyekszem folyton izgalmas részeket hozni. :)
      U.I. Azért lesz Magyarország az elsők között, mert itt kb. a két véglet van. Vagy nagyon okos vagy nagyon hülye, és mivel az utóbbiak meghalnak, ezért szinte csak értelmiségi marad. Egyébként egy rakás amerikai tudós elméleteket állított fel, hogy a magyarok a Marsról jöttek... :D Na de, a lényeg, hogy így lesz vezető , meg amiért szép nyelvünk van.

      Törlés