2015. április 20., hétfő

Harmadik fejezet - Tomboló viharok



 Ahoi!             Tudom, viszonylag régen volt fejezet, viszont a rengeteg támogatás miatt sikerült összeszednem magam, és rengeteg új ötlettel, és csavarral jöttem nektek. Kellemes olvasást! :)





Ahogy lecsuktam a szemem, egy fénytengerben úszó nyári tájat láttam. Egy emléket a múltból, egy helyet, ahová soha többé nem juthatok vissza.
Számomra még mindig nehéz volt felfogni, hogy hol is vagyok. Az Alietna gőzzel teli, fény nélküli, sötét bolygóján. Talán a nap meleg sugarai hiányoztak leginkább.
Egyedül feküdtem az ágyon, amibe majdnem belesüllyedtem, olyan puha volt. A plafont bámultam, és egyre csak próbáltam mindenfélén gondolkodni, nehogy elsírjam magam.
Ez a szoba olyan otthonos a többi vasfalhoz képest. Körülvesz egy olyan légkör, amit még sosem éreztem. Friss levegő, de mégsem hasonlítható a Föld légköréhez. Mellesleg nem érzek semmilyen illatot, biztos a sterilitás miatt. Elvégre Víeron azt mondta, az alietnaiak közül szinte soha sem beteget, minden olyan tiszta.
Kikászálódtam a puha párnák közül, majd beléptem a fürdőbe. A szoba teljesen fehér volt, és csupán egy hatalmas kád volt benne, a falat pedig végig tükör takarta.
 - Ezek még sosem jártak egy normális fürdőszobában - nevettem el magam. 
A szürreális szoba mögött két ajtó nyílt, az első mögött a mosdó, a második pedig a törölközőket, és tisztálkodási szereket rejtette.
Közelebb léptem a hatalmas kádhoz, és megnyitottam a csapot, ahonnan hirtelen kristály tiszta víz kezdett folyni.
Legalább nyugodtan fürödhetek picit, talán elfelejtem, hogy hol is vagyok....
Mikor el kezdtem volna vetkőzni, az ajtó becsapódott, és valaki hangosan belépett rajta. Kinéztem, mire Gergely állt előttem.
 - Máris fürdesz? - kérdezte, miközben levette magáról a bugyuta sapkáját.
 - Azt terveztem - válaszoltam hűvösen.
 - Á, nem is baj - suttogta, majd lehúzta magáról a pólót.
Ez most komoly? Oké, hogy össze vagyunk zárva, de már az első percben levetkőzik? Semmi beszélgetés, vagy valami? Mellesleg amikor utoljára láttam legszívesebben megfojtottam volna.
A kezem elkezdett remegni, mire ő egyre csak közeledett.
 - Mi? Mit csinálsz? - nyögtem ki félénken. Miközben próbáltam leplezni, hogy az izmos hasát nézem.
Szorosan oda lépett mellém, majd a szemembe nézett. Én csak szaporán vettem a levegőt, mikor már csupán pár centi volt köztünk. Hirtelen az ajkát az enyémre tapasztotta, - az első csókom, vele - kezdte lehúzni rólam a felsőm, mire mérgesen hátra löktem.
 - Ezt akartad nem? - mordult fel újra közeledve.
 - Hagyj békén! - kiáltottam. - Azt hiszed ezek után képes lennék erre? - folytattam, majd az ajtó felé indultam. Pedig igenis képes lennék rá, sőt... Akkor miért ellenkezem? Félek?
Ki futottam az ajtón, ahol egyenesen Víeronbe ütköztem.
 - Mi a baj? - kérdezte a vállamat fogva, de nekem csak a könnyeim csordultak.
Gyengén ellöktem magamtól, és sebesen elfutottam. Sírva.
Miért teszik ezt velem? Mindenki. Az egyetlen, akire számítanom kellene, akiben legjobban bíznom kellene, és akibe védtelenül beleestem, pont ő akart az előbb rám mászni. Az ellenséget pedig gyűlölnöm kellene, de pont Víeron a legkedvesebb hozzám ezen a bolygón. Hová értem? Mit csináljak? Ki vagyok?
Ahogy elfutottam sírva a klónok mellet, az idegenek csak összenéztek mögöttem, de nem érdekelt. Csak keresni akartam egy helyet, ahol végre egyedül lehetek, és senkit sem zavar a sírásom.
Kifutottam a hangárba, majd átugrottam az alacsony kerítést, és kifutottam a mezőre. A hatalmas hasadék csupán pár kilométerre volt tőlem, míg én a tájat nézegettem.
A furcsa sárga növényzet beborított mindent, és néhol egy, két zöld fűszálat is meg tudtam pillantani.
Leültem végül egy hatalmas félszigeten a hasadékba ömlő tenger mellet, és kémleltem az eget. Egyetlen madár, vagy bogár sem repült el mellettem, viszont mindent beterített a vízgőz.
Vajon örökre ezen a bolygón kell maradnom? Ilyenkor úgy hiányzik valaki, akiben megbízhatnék... Mint Aguszta. A Földön ő volt az egyetlen barátom. Hiányzik, hogy valaki megnevettessen a furcsa szavaival. Még meg sem tudtam gyászolni, vagy hasonló.
Ahogy telt az idő egyre nagyobb lett a gőz fölöttem, és kevesebb lett a fény.
 - Olyan, mintha éjszaka lenne - leheltem, majd hátra dőltem.
Ahogy oldalra fordítottam a fejem, hirtelen Víeron aprócska mását pillantottam meg. 
 - Míferis! - üvöltötte.
Én bambán rá bámultam, mire az égre mutatott. Hirtelen egy hatalmas, sötét felhő tornyosult fölöttem, ami rohamosan közeledett. Víeron ahogy közelebb ért megragadta a kezem, és maga után kezdett húzni. 
 - Hova megyünk? - kérdeztem loholva utána.
 - Menedéket kell keresnünk!
Körbenéztem, majd egy kőbarlangot pillantottam meg pár száz méterre tőlünk.
 - ÁLLJ! - rántottam vissza, és a barlangra néztem.
Mind a ketten sebes sprintbe kezdtünk, mikor a felhő már mindent beborított, és a vihar egyre csak közeledett. 
Minden erőmet beleadtam a futásba, így megelőztem Víeront, és a menedék elé érve, az utolsó pillanatban behúztam. Amint beértünk, az eső azonnal eleredt, de mintha a bolygó összes vize lehullott volna. A barlangból nem is lehetett kilátni, hiszen a kijárat nyílását annyira ellepte a víz, mintha dézsából öntötték volna.
 - Ez nem sokon múlott - könnyebbültem meg.
 - Ilyet soha többé ne! - lihegett a parancsnok.
 - Meddig fog ez tartani?
 - Csak pár perc. A hatalmas viharok miatt ilyen sima a talaj. Az eső, szinte mindent elmos.
Itt kuporgunk egymás mellet, mégsem mondhatom el neki. Semmit sem. Nem bízhatok meg benne, még akkor se, ha megmentette az életemet.
Hátra kuporodtam, és elkezdtem remegni a hidegtől. Víeron felém fordult, és közelebb jött.
 - A hideg? - kérdezte, mire bólintottam. Mellém bújt, és átkarolt. Nem szóltam semmit, és ő sem.
Meg fogja kérdezni, hogy miért sírtam? Bár, mindkettőnknek jobb lenne, ha nem tenné. Mondjam el neki, hogy az egyetlen férfi, aki iránt gyengéd érzelmeim vannak, egy idióta? Vagy azt, hogy pont ő a legkedvesebb számomra? Á, bukott ügy... 
Próbáltam nem megmozdulni, de akaratlanul is remegni kezdtem, és kapkodtam a levegőt. Még sosem voltam ilyen közel valakihez. Ő csak percenként rám tekintett, majd gyorsan elfordította a fejét.
 - Hamarosan elmegy a vihar, és visszamehetünk. - mondta ki bámulva.
Az eső hasonlítani kezdett a földire és már csak cseppekben hullott. Mi lassan kisétáltunk, és elindultunk visszafelé.
 - Te hány éves vagy Víeron? - kérdeztem félénken a karjaiba dőlve.
 - A ti időszámításotok szerint, úgy 26 körül lehetek. A mi bolygónkon sokkal hosszabb egy év, és nincs is napi beosztásunk. Az időt is csak úgy tudjuk mérni, hogy hány masrun van még a következő évig.
 - A masrun olyasmi, mint egy nap?
 - Pontosan. - helyeselt a szemembe nézve, majd gyorsan elfordult. Én hirtelen megálltam, és kibogoztam magam.
Mit akarhat? Talán összeesküdtek ellenem, hogy egy gaíta elcsábítson, vagy mi?
 - Ha a szabályaitok tiltják, miért nézel ennyire? Talán a ronda fehér fejemet, vagy mit? - kérdeztem a sírás határán, mikor közbe vágott.
 - Csak tetszel nekem, - vágta rá magabiztosan - pedig nem szabadna.
Mi? Ezt ilyen könnyedén ki tudja mondani? Azt hittem ennél szabálytisztelőbb. Furcsa, mégsem rémít meg annyira, mint amikor Gergő... megcsókolt.
Ezután nem tudtam mit felelni, csupán újra mellébújtam. Nem szóltunk semmit egymáshoz, csak sétáltunk a hidegben. Persze ő semmit sem érzett, hiszen ehhez volt szokva, míg én majdnem megfagytam. Most, mégis mit gondoljak?
Miután a hangárhoz értünk elváltunk, és egyedül indultam fel a szobámig. Felmásztam a körkörös emeletekre, majd egészen a zárt fémajtóig jutottam.
Ne gyengülj el! - kiabáltam magamban. Kinyitottam az ajtót, ami mögött Gergely az ágyon aludt csendesen.
Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, majd közelebb léptem. Még be sem takarta magát, csak úgy feküdt az ágyon.
Most látom először aranyosnak. Olyan mint egy kisfiú, aki véletlenül elbóbiskolt. Ilyenkor mindig csak elgyengülök. Elfelejtem, hogy átvert, és direkt hozott egy távoli bolygóra. Állj! Mégis miért nézem pont azt az embert alvás közben, aki miatt ide kerültem? Á, Vilma! Már megint hülye vagy.
Lassan hátrébb lépetem, és a falhoz simultam.
Kezdjük ott, hogy az ember elvileg nem lehet szerelmes olyan emberbe, akit nem is ismer, mégis... Ő az első ember, aki iránt így érzek. Nem is érzem jól magam a közelében, inkább csak félek, és izgulok egyszerre, de így is vágyok rá. 
 - Ajj, miért nem élhetek egy normális világban? - motyogtam halkan. Akkor talán lehetne minden normális. Csak mosolyognék rá az utcán, ő pedig odajönne hozzám. Megmondanám a nevem, ő is az övét, majd hosszasan beszélgetnénk, és így tovább. Lenne három gyerekünk, akik úgy néznének ki, mint mi, és egy szép kis családot alkotnánk. Nem élhetek álomvilágban! EZ a valóság. Egy az Alietnán vagyok, és ő jelenleg közelebb áll az ellenséghez, mint hozzám. Nézhetem itt naphosszat, de a dolgok akkor sem változnak. A hülye érzelmek helyett jobb lenne valami terven dolgozni, hogy megvédjem magam. Kell valami, ami megvéd ezektől a lényektől. Meg kell változtatnom a túsz helyzetemet!
Beléptem a fürdőbe, és ismét megnyitottam a csapot. A csobogó víz hangjára Gergő valószínűleg felébredhetett, ugyanis hallottam, ahogy az ágyon megmozdult. Most nem fog bejönni. Érzem, hogy most nem fog semmit tenni.
Befeküdtem a kádba, és végre elengedtem magam. Kinyújtottam minden izmomat, és ellazulva feküdtem a kellemesen forró vízben.  Elaludtam. 
***
Mire magamhoz tértem, már az ágyban aludtam, egy pizsamaszerű ruhában, míg Gergő a szemben lévő kanapén feküdt, és olvasott. 
 - Jó reggelt! - szólított meg.
 - Már ha több fény lenne, még el is hinném, hogy reggel van. - válaszoltam morcosan, és az oldalamra fordultam.
 - Ha nem tetszik köszönhetek alietnaiul is. Sreví dora!
 - Serví hara! - viszonoztam neki a nyelvet, mire láttam rajta, hogy meglepődött. - Azt hiszed csak te alkalmazkodsz?
 - Nem. Azt hittem hülye vagy - mondta teljesen nyugodtan.
 - Érdekes. Én azt gondoltam normális vagy. Mindketten tévedtünk - mondtam, mire ő csak elmosolyodott. - Te öltöztettél át? - kérdeztem könnyeden.
 - Ne aggódj nem értem hozzád. - motyogta, majd lerakta a könyvet, és az ágyhoz indult. - Legközelebb csak akkor teszem, ha te is azt érzed, amit én.
Mi? Érzelmek? Tőle? Én azt hittem, hogy csak azért... vagy csak a vágyra gondol?
 - Öltözz fel, és lent találkozunk - motyogta, majd kiment a szobából.
Ennyit arról, hogy megkérdezzek tőle bármit is... Mit csinál már megint?
Előbújtam az ágyból, majd az ablakhoz sétáltam. Egyetlen kósza esőfelhő sem volt az égen. Amióta itt vagyunk elvesztettem minden időérzékemet. Vajon a földön most hány óra lehet? Egyáltalán mi történik ott?
Benéztem a szekrénybe, amibe a néhány Földről hozott ruhám volt. Magamra húztam egy fekete farmerem, és a fehér ingemet, majd kiléptem a szobából. Víeron fogadott az ajtóban, mellette pedig a tizenkét kísérőm állt.
 - Hová megyünk? - vontam kérdőre a parancsnokot.
 - Ma találkozhatsz az Alietna Qínessével. Ő vezeti az egész bolygót.
 - Olyasmi mint a király?
 - Nem, a Qíness mindig nő, hiszen a hölgyek mindig okosabbak. - mosolygott.
Besétáltunk  a nagyterembe, majd onnan egy mozgó lift átvitt minket a főépületbe.
A kapu hatalmasabb volt, mint amit már a hangárban láttam, és mindent apró ezüst díszítések vettek körül. Látszik, hogy egy nő uralkodik...
Amint beértünk egy hatalmas tróntermet pillantottam meg. Az oldalánál már ott állt Gergő, és a trónon egy gyönyörű alietnai nő ült, ágakkal díszített csodaszép ruhában. Az ajkai vörösen csillogtak, és a szemei szürkén pompáztak. Már messziről is fel lehetett ismerni, hogy ő a Qíness, hiszen a kísérete 20 csuklyás gaítából állt.
Persze ilyenkor nem jut eszembe szépen felöltözni...
Mikor odaértünk a Gergely mellém lépett, és a kezemet megfogva közelebb vezetett.
 - Nem arról volt szó, hogy csak akkor érsz hozzám, ha én is akarom? - kérdeztem tőle gúnyosan, amire csak egy grimasszal felelt.
 - Légy üdvözölve, Szerecsen Vilma, Míferis human! - szólított meg, a Qíness. - A nevem Lílany Hadisín, első ezen a néven. Én vagyok az Alietna Qínesse, de ezt már úgy is tudod.
 - Igen - válaszoltam bármiféle úrnőzés nélkül.
 - Gyere csak közelebb! - utasított, mire én én előrébb sétáltam. - Micsoda szépség - fogta meg az arcomat. - Tudod a legtöbb gaíta furcsának tart titeket, pedig a ti népetek valóban sokkal szebb, mint a miénk...
 - Köszönöm! - válaszoltam, majd hátra léptem.
 - Tudod most minden alietnai nemes úton van, hogy megcsodálja az embereket. Igazi kincsek vagytok nekem. Minden esetre örülök, hogy én is láthattalak titeket, viszont most mennem kell. Tudjátok egy egész bolygót irányítani elég hosszadalmas munka. - halkult el a hangja.
Érezhető a megvetése. Végül is egy másik fajként jöttünk az ő bolygójára...
 - Kérlek seríny hozd az italomat! - mondta az egyik csuklyás alaknak, aki rögtön egy pohárral tért vissza, míg mi vissza indultunk.
 - Víeron! Az Alietnán vannak rabszolgák? - kérdeztem a parancsnokot zavarodottan.
 - Igen, mi serínyknek hívjuk őket. - válaszolta nyugodtan.
Sápadtan lépkedtem tovább Víeron oldalán, tudva az Alietna egyik titkát.
 - Tudod mi a használhatatlanokat nem megöljük, hanem használjuk. Legalábbis a nemesek. - lépett mellém, majd az ablakon keresztül lemutatott. - Nézd, pont ott jönnek a nemesek.
Ahogy a hangárra pillantottam több száz csuklyás gaítát láttam meg, akik sorban jöttek az kapuk felé.
Megálltam, és csak kapkodtam a levegőért.
 - Hé! Vilma várj meg! - kiabált lihegve Gergő, mögöttem. Ahogy mellém ért, csak szótlanul a hangárra mutattam, mire neki is elállt a lélegzete. Ezek minket is rabszolgává fognak tenni...
Gergely hirtelen megragadta a vállaimat és megrázott.
 - Nyugodj meg! - nyugtatgatott, miközben Víeron csak mérgesen kémlelte Gergő minden mozdulatát.
 - Minden oké! - válaszoltam, majd odébb léptem.
 - Víeron! - szólalt meg a katona.
 - Igen? - válaszolt hidegen az alietnai.
 - Már tudnék beszélni a földiekkel?
 - Lehet rá esély - motyogta.
Gergő hirtelen megfogta a kezem, és futni kezdett.
 - Gyere velem! - suttogta, miközben egy ismeretlen úton haladtunk. Egy lépcsős fémfolyosón mentünk keresztül, majd egy hatalmas, tágas terembe értünk. Minden televolt világító gombokkal, és műszerfalakkal. A szoba közepén pedig a követ ült.
 - Ó! Üdv Míferis! - szólított meg Hyríja.
 - Hol vagyok?
 - Ez itt a konferencia terem.
Körbe forogtam, végignézve az ijesztő szobán, ami csak az ürességet sugározta.
Milyen furcsa hely... Mintha egy másik világban lennék. Egy új életben.
Ahogy nézelődtem, a falon lévő hatalmas képernyőn egyszer csak egy férfi jelent meg. Koszos volt, és kimerültnek látszott. Azt a katonai ruhát viselte, amit Gergő.
 - Andrási tábornok! - szólította meg az ismeretlen Gergelyt. Kikerekedett szemekkel bámultam a képernyőre, míg a "tábornok" előre sétált.
 - Hágori ezredes! Mi a helyzet a Földön?
Hogy mi a helyzet... a Földön? Miről beszélnek ezek? Azt tudtam, hogy miatta  kerültem ide, de...?
 - Már teljes a felkészültség, de még várnunk kell. Ameddig nem simulnak el a kedélyek az alietnaiak érkezése miatt, addig nem támadhatunk. Akkor kell belekezdenünk, amikor már senki sem számít rá. Most még nem győződtek meg a gaíták békés szándékairól. 
 - Értem! 
 - Hogy állnak a dolgok ott, uram?
 - Minden el van rendezve, a katonák, már elkészültek, és a klónozásra is készen állok.  Amint kész az ellenállás, indíthatjuk a támadást a Föld önkényes uralkodóival szemben!
 - Mi fene?! - szóltam közbe. Gergő magát akarja klónoztatni, azért mert az alietnai klón rossz gravitációhoz van szokva, azért, hogy lázadást indítson a föld vezetőivel szemben? Az apám ellen? Az otthonom ellen? 












6 megjegyzés:

  1. Üdv! Végre sikerült idetévednem. Már régóta rágom a füledet, hogy hozd az új fejezetet, de nagyon, nagyon, nagyon, nagyon megérte rá várni! Huha...... Hát így az elején ugye olvastam kis nyugodtan a dolgokat. Igen, fürdő meg ilyenek, és igen bejön Greg, és mi??? o.o Ez komoly? tényleg "rá akart mászni"? Oké, valószínűleg ez csak engem lepett meg, de akkor is... (engem nagyon) Én abban a boldog hitben éltem, hogy Greg egy ilyen csendes magába fordult karakter, és majd szépen egymásba szeretnek meg minden, de ezek szerint ez nagyon nem így lesz.... Meg az is picit furcsa, hogy egy ufónak tetszik egy ember... Na jó befogtam. A végéről inkább nem is beszélek, de tudd, hogy ez nagyon durva, és én pont ezt imádom benne!
    Továbbra is jó a stílusod, nincs túl sok leírás, csak pont annyi amennyi kell, és fenn tartsa az érdeklődést. A dialógusok baromi jók, (főleg amikor reggel az a két ember szapulja egymást :D) és úgy eleve továbbra is jó olvasni. Hamar hozd az új részt! :) Én pedig most lépek, és kirakom a facebook csoportba, hogy ez mennyire marha jó! :D Szép napot!

    U.I. NAGYON.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi miss köszi! :) Igyekszem kielégíteni a vágyaidat és időben jó részt hozni.Most nekem is visszajött a kedvem ehhez a sztorihoz, szóval :D Hamarosan rész özön.

      Törlés
  2. Én nem egészen értem...

    Szóval akkor Gergő járt már itt korábban? Vagy, - ahogy én értelmeztem a szöveget, - Gergő "le akarja igázni" a Földet? De akkor Vilma minek kell oda? Őt is klónozni akarják? De ha igen miért csak ők kettejüket? Miért nem "vettek mintát" a Földön amikor ott voltak az "ufók"? Vagy, ha Vilmát még nem is klónozzák akkor rabszolgává teszik? Jut eszembe, azok a valakik akiket a hangárnál láttak akkor földiek voltak?

    Bocsi a Sok kérdés miatt, de nem egészen értettem... Ha volnál olyan édes, és el tudnád magyarázni, még ha nem is mindet, nagyon-nagyon megköszönném.

    Amúgy nagyon tetszik a szöveg; csak ennek a résznek a végével volt egy kis gondom... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze! Megválaszolom, amit tudok, mondjuk itt még világos hogy mindenki a mi a fene állapotban van. Szóval Mivel az egész föld be van kamerázva ezért annyit nem csinálhattak, hogy huss leszállunk és elvisszük az embert ezért úgy kellet álcázni, mint szövetséget, és erre kellet egy csali. Vilma csak a befolyásos szülei, és a saját esetlensége miatt került célkeresztbe, ezért őt szemelték ki. Gergőnek vele kellett megölnie az első klónt. (Mivel már egy éve folyik az ufók és az ellenállás között a szövetség tudtak beszélni Gergővel és őt választották ki, ő vállakozott, de az egész ember kell a klónozáshoz, De ugye az nagy kockázat.) Tehát Vilma az elterelés miatt kellett. Egy emberke aki eltereli a figyelmet Gergőről aki közben az alietnán tevékenykedik.A többi meg kiderül... jószerivel. Viszont a hangárnál gaítákat, földönkívülieket láttak, akik láncra verve sorakoztak. Ők a bolygó rabszolgái.
      Köszönöm szépen a kommentet, és remélem sikerült megmagyaráznom a lényeget.
      U.I. Nagyon szép neved van! :)

      Törlés
    2. Igen, köszönöm, sikerült.
      Örülök, hogy tetszik... :) ^-^

      Törlés
  3. Szia!
    Bocsi, nem tudok chatbe írni ezért ide írom:

    Elkezdődött a szavazás a versenyre! :)

    VálaszTörlés